Napi FOREX 2018-11-15

 

Veszteséggel zártak az európai piacok

Budapest, 2018. november 15., csütörtök (MTI) – Erős kezdés után veszteségbe fordult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.

Az európai kereskedési idő végére a páneurópai FTSE EuroFirst 300 és Stoxx 600 indexe 0,94 százalék és 1,23 százalék veszteségbe csúsztak, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,52 százalékkal gyengült.
A nem hivatalos záróadatok alapján a londoni FTSE-100 index 0,22 százalékos csökkenéssel fejezte be a csütörtöki kereskedést. Frankfurtban a DAX index 0,55 százalékkal, Párizsban a CAC-40 index 0,72 százalékkal végzett alacsonyabban. A madridi tőzsde 0,25 százalékos, a milánói 0,80 százalékos indexcsökkenéssel zárt.
Az európai piacokon a befektetői hangulatot csütörtökön elsősorban a brit Brexit-ügyi tárcát vezető, valamint a munka- és nyugdíjügyi miniszterek lemondása rendítette meg. A miniszterek távozásukat a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló, a kormány által szerda este jóváhagyott megállapodás-tervezet hiányosságaival indokolták.
A miniszteri lemondások erősen megviselték a brit banki papírokat. Az RBS részvénye például tíz százalékot veszített értékéből, a legrosszabb napját élte át a 2016-os Brexit szavazás óta. A Lloyds közel hat százalékkal, a Barclays csaknem öt százalékkal gyengült. A font-sterling másfél százalékkal gyengült csütörtökön a dollárral szemben.
Az olajár a második egymást követő napja emelkedik. Előzőleg az olajár mintegy a negyedével esett alig hat hét alatt a borús világkeresleti kilátások, a túlkínálat kialakulásának a lehetősége miatt. A Brent ára 1,33 százalékkal hordónként 67,00 dollárra, a WTI ára 1,12 százalékkal 56,88 dollárra emelkedett.
Az eurót változatlan árfolyamon, 1,1310 dolláron jegyezték az európai kereskedési idő végén. Az arany ára 1,24 százalékkal unciánként 1214,10 dollárra emelkedett.

Szakértő: lehúzta az OTP a BUX-ot

Budapest, 2018. november 15., csütörtök (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,59 pontos, 0,11 százalékos csökkenéssel, 39 070,97 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 21,7 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Keresztyén Attila, az OTP Treasury üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: változékony volt a hangulat a Budapest Értéktőzsdén, a reggel pozitívan indult, de a nap végén kisebb csökkenéssel zárt a BUX.
A nap nyertese a Magyar Telekom volt, de a vezető papírok közül a Mol és a Richter is pluszban fejezte be a kereskedést. Ugyanakkor az OTP több mint másfél százalékot esett, és lehúzta a hazai részvényindexet – emelte ki a szakértő.
Holecz Noémi, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a Telekom erőteljes árfolyamemelkedésének hátterében vélhetően az a Világgazdaságban megjelent információ állhat, hogy a Deutsche Telekom vételi ajánlatot kaphatott a magyar leányvállalatában meglévő részesedésére. Hozzátette, hogy a lap értesülését hivatalosan nem erősítették meg.
A Mol 20 forinttal, 0,65 százalékkal 3108 forintra erősödött, 3,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 180 forinttal, 1,56 százalékkal 11 390 forintra csökkent, forgalmuk 11,9 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 24 forinttal, 5,82 százalékkal 436,50 forintra nőtt, forgalma 3,6 milliárd forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,09 százalékkal 5290 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el.
A BUMIX 3682,12 ponton zárt csütörtökön, ez 25,25 pontos, 0,68 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva.

Hozzászólás

Facebook Like Box