Napi FOREX 2018-10-05

 

Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai indexek

Budapest, 2018. november 5., hétfő (MTI) – Vegyesen zártak a főbb nyugat-európai tőzsdék irányadó mutatói hétfőn.

A londoni FTSE-100 mutató 0,14 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 0,21 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,01 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. Milánó 0,56 százalékos mínuszban, Madrid viszont 0,20 százalékos nyereségben zárt.
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,16 százalékkal, 363,50 pontra süllyedt. Az FTSE Eurofirst 300 index viszont 0,04 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 pedig 0,09 százalékkal emelkedett.
A nap vesztesei a technológiai cégek voltak, alindexük 1,5 százalékkal esett, míg a nap nyerteseként az olaj és földgázipari részvények nagyjából 1,5 százalékkal drágultak.
A Royal Vopak holland olajipari vállalat 5,03 százalékos pluszban zárta a napot, mert a vártnál jobb eredményekről adott hírt harmadik negyedéves jelentésében. A Siemens egészségügyi leányvállalata, a Siemens Healthineers 2,7 százalékkal drágult a vártnál jobb gyorsjelentésének köszönhetően.
Különös figyelem irányult a bankokra, miután az Európai Bankhatóság (EBH) pénteken közzétette a stresszteszt eredményeit. A 48 vizsgált európai pénzintézet mindegyike átment a teszten. A legrosszabb eredményt a brit Barclays és a Lloyds érte el, ami a KPMG könyvvizsgáló cég szerint az új könyvelési szabályoknak és a fedezetlen adósságok magas szintjének a következménye.
Nyomás alá kerültek az olasz bankok, amelyek ugyan könnyedén átjutottak az európai stresszteszten, de elemzők szerint kissé túlságosan optimisták voltak az Olaszország esetében felállított forgatókönyvek. A Banco BPM árfolyama nagyjából 2 százalékkal, az Intesa Sanpaolóé pedig 1,6 százalékkal csökkent.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,47 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,23 százalékos pluszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,98 százalékos mínuszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik. A januári határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,69 százalékos nyereségben, 73,33 dolláron, a decemberi WTI pedig 0,60 százalékos pluszban, 63,52 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,09 százalékkal, 1232,00 dollárra nőtt.
Egy euróért 1,1402 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,11 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. (MTI)

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Budapest, 2018. november 5., hétfő (MTI) – Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon hétfőn: az euróhoz, a dollárhoz és a japán jenhez képest kissé gyengült, a svájci frankkal szemben viszont erősödött.

Este hét órakor az eurót 322,17 forinton, a dollárt 282,70 forinton, a svájci frankot 281,35 forinton, a japán jent pedig 2,4980 forinton jegyezték.
A pénteki záráshoz képest az euró 0,17 százalékkal, a dollár 0,05 százalékkal, a jen pedig 0,09 százalékkal erősödött, míg a frank 0,06 százalékkal gyengült.
Az euró 1,1397 dolláron forgott este, napi szinten 0,07 százalékkal drágult. Napi legalacsonyabb jegyzése 1,1357, a legmagasabb 1,1406 dollár volt.
A svájci frankhoz képest 0,21 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz, 1,1451 frankon jegyezték.
Egy dollárért 1,0048 frankot kértek, 0,14 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A jenhez képest azonban 0,02 százalékkal gyengült a dollár, 113,18 jenen jegyezték hétfő este. (MTI)

 

Hozzászólás

Facebook Like Box