Napi FOREX 2018-10-04

Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai indexek

    Budapest, 2018. október 4., csütörtök (MTI) – Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, a kockázatvállalási hajlandóságot végképp letörte a tengerentúli piacok gyengülése. A részvényvásárlási hajlandóságot szerte a világon jelentősen megnyirbálta az amerikai államkötvényhozamok jelentős emelkedése.

A londoni FTSE-100 mutató 1,22 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,35 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,47 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. Milánó 0,59 százalékos, Madrid pedig 0,50 százalékos mínuszban zárt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,08 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,99 százalékkal csökkent, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,87 százalékkal esett.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,79 százalékos, az S&P 500-as index 0,77 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,44 százalékos mínuszban állt. A nap vesztesei az internetes, a technológiai és a hagyományosan magas osztalékot fizető vállalatok voltak.
A piacok minden jel szerint alkalmazkodnak Jerome Powell, az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve elnöke további monetáris szigorítást előrevetítő kijelentéseihez. Powell, aki az utóbbi napokban többször is méltatta az amerikai gazdaság erejét, szerdán kijelentette, hogy még hosszú az út a semleges kamatszintek eléréséig. Ezzel a kijelentésével azt sugallta a piacoknak, hogy az eddig vártnál több kamatemelésre számítsanak. Ezután a tízéves amerikai államkötvények hozama 3,21 százalékra, hétéves csúcsra nőtt, csütörtökön pedig 3,232 százalékon is járt, ami 2011 májusa óta a legmagasabb érték.
Európában a befektetők továbbra is szoros figyelemmel követik az olasz kormányt. Némi megnyugvást hozott, hogy Giuseppe Conte miniszterelnök szerdán bejelentette, hogy a kormány csökkenteni fogja a költségvetés hiányát a következő három évben. Az első elképzelés az volt, hogy jövőre és a következő két évben is a hazai össztermék 2,4 százalékára rúg majd a deficit. Az új terv szerint jövőre 2,4 százalékot, 2020-ban 2,1 százalékot, 2021-ben pedig 1,8 százalékot ér el a deficit. A lefaragott értékek dacára a költségvetési hiánycélok sokkal rosszabbak, mint amiben az előző kormány és az Európai Bizottság megegyezett.
A vállalatok közül a nap nyertese az ipari és elektronikai termékeket forgalmazó, londoni székhelyű Electrocomponents, amelynek árfolyama 4,29 százalékkal nőtt a vártnál jobb gyorsjelentésének köszönhetően. A legnagyobb dániai bank, a pénzmosási botrányba keveredett Danske Bank viszont további 4,63 százalékot veszített értékéből arra a hírre, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium is vizsgálatot indított ellene. Egy ilyen vizsgálat tetemes bírság kiszabásával zárulhat.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökken. A decemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,73 százalékos veszteségben, 85,66 dolláron, a novemberi WTI pedig 1,15 százalékos mínuszban, 75,53 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,25 százalékkal, 1205,90 dollárra nőtt.
Egy euróért 1,1514 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,32 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz. (MTI)

 

A nemzetközi trendekkel összhangban csökkent a BUX

Budapest, 2018. október 4., csütörtök (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 66,21 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel, 37 146,73 ponton zárt csütörtökön.

A részvénypiac forgalma 10,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Csillag Zsigmond, az OTP Treasury üzletkötője az M1 aktuális csatornán elmondta: enyhe negatív hangulat volt tapasztalható mind az európai, mind a magyar tőzsdén, a BUX is csökkent. A vezető részvényék közül egyedül a Mol emelkedett, a legnagyobb esést pedig a Richter könyvelhette el.
Kocsis Márió, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője az MTI-nek kifejtette: eladói hullám jellemezte az európai piacokat a kötvényhozamok emelkedése miatt, amely a dollárnak is újabb lendületet adott. Míg a hozamemelkedés a defenzívebb papírokat hátrányosan érintette a nemzetközi piacon, addig a bankpapírokat támogatta. A BUX a nemzetközi trendekkel összhangban csökkent – tette hozzá.
Kifejtette: Jerome Powell, a Federal Reserve (Fed) elnöke szerdán úgy nyilatkozott, hogy amennyiben az amerikai gazdaság továbbra is ilyen kimagasló növekedési ütemet mutat, akkor elképzelhető, hogy a kamatemelések során az egyensúlyszintnek tartott kamatok fölé mennek azért, hogy megakadályozzák a gazdaság túlfűtöttségét. Ennek köszönhetően az amerikai hozamok “megugrottak”, ez támogatta a dollár erősödését is, amelynek következtében a részvénypiacok lefordultak – mondta az elemző.
A magyar tőzsdéről az elemző kifejtette: a leggyengébb teljesítményt a Richter mutatta, amely szerdán még megközelítette az 5500 forintos szintet, azonban csütörtökön lefordult és 5300 környékén mozgott. A Mol esetében a vevők megpróbálták a 3000 forintos szintet bevenni, az OTP esetében szintén az eladók domináltak.
A Mol 36 forinttal, 1,21 százalékkal 3020 forintra erősödött, 2,2 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 60 forinttal, 0,59 százalékkal 10 180 forintra csökkent, forgalmuk 4,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,25 százalékkal 398 forintra esett, forgalma 189,5 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 95 forinttal, 1,76 százalékkal 5310 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3636,71 ponton zárt csütörtökön, ez 48,17 pontos, 1,34 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva. (MTI)

Hozzászólás

Facebook Like Box