Napi FOREX 2018-09-26

Pozitív zárás Európában

Budapest, 2018. szeptember 26., szerda (MTI) – Vegyes kezdés után zárásra több-kevesebb emelkedéssel fejezték be a kereskedést szerdán a főbb európai értékpapírpiacok.

A páneurópai FTSE EuroFirst 300 index a kereskedési idő végén 0,28 százalék nyereséget, a Stoxx 600 index 0,21 százalék nyereséget, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,46 százalék nyereséget mutatott.
Londonban 0,04 százalék emelkedéssel fejezte be a kereskedést az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,11 százalékkal erősödött, a párizsi CAC-40 index 0,60 százalékkal emelkedett Madridban 0,42 százalék, Milánóban 0,06 százalék emelkedéssel fejezte be a szerdai kereskedést a tőzsdeindex.
A nap vesztesei közé sorolt be szerdán a Daimler a jövő évre tervezett vezetőváltás bejelentésére. A részvény átmenetileg két százalékkal gyengült, de a zárásra közel visszanyerte eredeti árfolyamát.
Az Airbus részvénye három százalékkal erősödött, miután az A330-as típus új modellje egy engedéllyel közelebb került a forgalomba helyezéshez.
Az olajár lefelé korrigált az előző napi nyereséghez képest. A Brent kedden négy éves csúcsnál járt attól az aggodalomtól vezérelve, hogy az iráni olajexportra kivetett amerikai szankciók közelgő hatályba lépésével beszűkül a világpiaci kínálat. Washington igyekezett eloszlatni ezeket az aggodalmakat, hangsúlyozva, hogy az iráni olajexport kiesésével is lehet biztosítani a világpiac megfelelő ellátását.
A Brent nyersolaj ára az európai piaci záráskor 0,41 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben hordónként 80,91 dolláron, a WTI ára pedig 0,58 százalékkal alacsonyabban 71,86 dolláron.
Az eurót 0,16 százalékkal jegyezték gyengébben 1,1748 dolláron, az arany ára 0,56 százalékkal unciánként 1198,40 dollárra csökkent. (MTI)

Hullámzott, végül kisebb pluszban zárt a BUX

Budapest, 2018. szeptember 26., szerda (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 127,16 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, 35 996,04 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Csépai Miklós, a Gránit Bank Treasury értékesítési vezetője az M1 aktuális csatornán elmondta: a befektetők az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed esti kamatdöntésére figyelnek. A szakértő szerint a piacok a szerdai kamatemelést már beárazták, annak várhatóan nem lesz komolyabb hatása, érdekesebb lehet, hogy a decemberi kamatemelésről, illetve a jövő évi lépésekről közöl-e valamit a Fed.
A nemzetközi hangulatnak megfelelően a hazai részvényindex hullámzott, végül kisebb pluszban zárt, a vezető részvények közül csak a Mol tudott emelkedni – jelezte.
A Mol 52 forinttal, 1,82 százalékkal 2910 forintra erősödött, 1,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 10 forinttal, 0,10 százalékkal 9840 forintra csökkent, forgalmuk 3,3 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 4,50 forinttal, 1,13 százalékkal 394 forintra esett, forgalma 322,3 millió forint volt.
A Richter-papírok árfolyama 20 forinttal, 0,39 százalékkal 5090 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3640,70 ponton zárt szerdán, ez 1,66 pontos, 0,05 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva. (MTI)

Hozzászólás

Facebook Like Box