Közelít a válság, s mi nem készültünk fel rá

Kezdő újságíró gondatlansága miatt kerülhetett fel, majd később le a Soros-listáról Csaba László közgazdász, akadémikus. Szerinte a Közép Európai Egyetem (CEU) továbbra is folytatja az oktatást Budapesten.

A CEU és a Corvinus professzora túlzottan optimistának tartja Varga Mihály 4-4,5 százalékos hosszú távú növekedési előrejelzését, már csak azért is, mert a magyar versenyképesség gyenge és a termelékenység alacsony. Ugyanakkor a pénzügyminiszter józanságára utal az, hogy – érezvén a szinte biztos válság előszelét – már nem beszél a választáskor beígért adócsökkentésről. Nagy kérdés viszont, hogy az ő akarata, vagy Matolcsy György jegybankelnök elképzelései érvényesülnek a gazdaságpolitikában, ahogy eddig történt.

A minap Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentette, hogy hosszabb időn keresztül 4-4,5 százalékos növekedést szeretne a kormány. Reálisnak tartja ezt az elképzelést? Van ennyi a magyar gazdaságban? Egyáltalán, van esélyünk közelíteni legalább az Európai Unió átlagához?
– A Pénzügyminisztérium és a Századvég Gazdaságkutató előrejelzésén kívül sehol nem olvasni ilyen mértékű növekedésről. A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság, de még a Magyar Nemzeti Bank előrejelzése is szerényebb ennél. Ennek oka, hogy a magánberuházások – levonva belőlük az amortizációt – bővülése mindössze egyszázalékos, az államiak pedig nem hatékonyak, hiszen az atomerőmű és a stadion soha nem térül meg. Általános a munkaerőhiány, vagyis a munka nem fogja ösztönözni a fejlődést. Amennyi lehetőség az alacsony hatékonyságú munkában rejlett, azt már 2013 és 2018 között kihasználtuk. Az innovációra fordított összeg – amely tekintetben 2022-re kellene elérni a bruttó hazai termék (GDP) 1,8 százalékát – messze elmarad a szükségestől és a háromszázalékos uniós átlagtól. Tehát nincs, ami hajtsa a növekedést. Segíthetne még a negatív reálkamat, vagyis az, hogy olcsón lehet hitelhez és tőkéhez jutni, de ennek a világnak is lassan vége, hiszen az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatemelési ciklusba kezdett, aminek hatására emelkedtek a dollárkamatok, és ez elszívja a tőkét a feltörekvő országokból. Vagyis lassan vége lesz a kegyelmi állapotnak, amely segítette a magyar gazdaság növekedését is. Az uniós pénzek hosszú távú hatása nem jelentős, mert rossz területen és gyatra hatékonysággal költjük el, ráadásul a pénz egy részét ellopják. Jelentős ugyan, lassan a GDP négy százalékára rúg a külföldön dolgozók hazaküldött keresete, de az inkább a fogyasztást, nem pedig a beruházást erősíti. Összefoglalva: általános a vélekedés, hogy a nyugat-európai konjunktúra most tetőzik, a piac már nem húz, azaz nincs olyan tényező, amely indokolná a kormányzati optimizmust.
(…)

– Varga Mihály pénzügyminiszter biztos érez valamit ebből, hiszen retorikájában már nyoma sincs a választást követő optimizmusnak. Bár nem mondta ki, valamiféle megszorításra lehet készülni.
– Az biztos, hogy az extrém módon laza fiskális és monetáris politikát nem lehet a végletekig folytatni. Jó az esély arra, hogy a pénzügyminisztériumban összeadták a választásokon ígért adócsökkentést, valamint az oktatásra és az egészségügy reformjára ígért összegeket, és elborzadtak a végeredménytől. Ezért mondhatta a tárcavezető, hogy most nincs itt az ideje az adócsökkentésnek és a további költekezéseknek. Persze kérdés, mennyit nyom a latban a véleménye Matolcsy Györgyével szemben. Úgy tűnik, eddig inkább a jegybankelnök akarata érvényesült a gazdaságpolitikában.

A jegybank azt szeretné, ha a hitelezés évi 10–15 százalékkal bővülne hosszú távon, hogy megmaradjon a dinamikus növekedés. A fél évtizede tartó olcsó pénzbőség miatt már eddig is lufik fújódtak, amelyeknek egyszer ki kell pukkadniuk. Azaz újabb válság közelít.
– Ezzel tökéletesen egyetértek: a jelek azt mutatják, valóban közelít a válság. Bekövetkezésének valószínűségét a historikus adatok is igazolják, amelyek szerint a krach tízévente esedékes. Erősíti a vélekedést, hogy a befektetési tanácsadók is óvatosságra intenek. Az amerikai–kínai kereskedelmi háború már 2019-ben nagyobb fokú visszaesést eredményezhet, a legtöbb banki elemző a nyugat-európai növekedés lassulásával számol, ráadásul az amerikai kamatemelés is elindult. Ebben a környezetben nem a legbölcsebb döntés a jegybanktól a hitelezés dinamikus bővítése, ugyanis már most is láthatók a buborék jelei. Az eszközök túlértékeltté válnak: már nem a termelés bővítésére költik az olcsó hitelt, hanem például lakásvásárlásra, amely nem termeli azt a hozamot, ami elvárható lenne. Ezek után csak idő kérdése, mikor pukkan ki a lufi, ahogy 2008-ban. Úgy tűnik, abban a hitben élnek a jegybanknál, hogy örökké fog tartani a negatív reálkamatok világa, pedig nem. Azért is különösen aggasztó a helyzet, mert az extrém laza monetáris és fiskális politika mellett is csak 3,5 százalékos növekedést produkál a magyar gazdaság. (Forrás: Magyar Hang)

 

Hozzászólás

Facebook Like Box