Napi FOREX 218-08-30

Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai indexek

Budapest, 2018. augusztus 30., csütörtök (MTI) – Csökkenéssel zártak a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön, a befektetők a vállalati hírekre és a globális kereskedelmi fejleményekre összpontosították figyelmüket.

A londoni FTSE-100 mutató 0,62 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,54 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,42 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. Madrid 1,06 százalékos, Milánó pedig 1,28 százalékos veszteségben zárt.
A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,30 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,33 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,70 százalékkal csökkent.
A nap egyik legnagyobb vesztese a GAM svájci alapkezelő volt, amely több mint 10,8 százalékos mínuszban zárt, miután a Crédit Suisse svájci bank megfelezte célárfolyamát. Az Elekta, sugársebészeti eszközöket gyártó svéd vállalat ugyancsak 10 százalékot meghaladó mínuszban fejezte be a kereskedést, mert első negyedéves nyeresége a várakozásokkal ellentétben nem nőtt, hanem csökkent. Az Unibail-Rodamco-Westfield francia ingatlanipari csoport árfolyama több mint 4 százalékkal esett, mivel a Morgan Stanley csökkentette a scoport részvényeinek célárfolyamát, pedig emelkedett nyeresége az első fél évben.
A piacok figyelmét erősen lekötötték a globális kereskedelmi fejlemények. Az Egyesült Államok és Kanada a jelek szerint meg tud állapodni a pénteki határidőre, és így sikerül megmenteni az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt egy korszerűsített formában.
Csökkenni látszik a feszültség Európa és az Egyesült Államok között is, Cecilia Malmström kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos egy meghallgatáson kijelentette, hogy az Európai Unió kész akár nullára csökkenteni valamennyi ipari termékre, köztük a gépjárművekre vonatkozó importvámokat, amennyiben az Egyesült Államok is hasonló lépést tesz.
New Yorkban az európai tőzsdezárás idején a Dow Jones ipari átlag 0,40 százalékos, az S&P 500-as index 0,28 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 0,07 százalékos pluszban állt.
A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. A legközelebbi, novemberi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,40 százalékos nyereségben, 77,77 dolláron, az októberi szállítású WTI pedig 0,43 százalékos pluszban, 69,81 dolláron forgott.
A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára decemberi szállításra 0,50 százalékkal, 1205,40 dollárra esett.
Egy euróért 1,1648 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,50 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz. (MTI)

Gyengült a forint

Budapest, 2018. augusztus 30., csütörtök (MTI) – Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon csütörtökön.

Este hét órakor az eurót 327,00 forinton, a dollárt 280,60 forinton, a svájci frankot 289,00 forinton, a japán jent pedig 2,5227 forinton jegyezték.
A szerdai záráshoz képest az euró 0,39 százalékkal, a dollár 0,84 százalékkal, a frank 0,81 százalékkal, a jen pedig 1,29 százalékkal drágult.
A forint ötheti mélypontra gyengült az euróval szemben, mivel a török líra mélyrepülése továbbra is veszélyt jelent a közép-európai devizapiacokra. Bár a közép-európai gazdaságoknak nincsenek Törökországgal jelentősebb kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatai, ráadásul folyó fizetési mérlegük is sokkal jobban fest a törökországinál, a feltörekvő piacokon való kockázatkerülés gyakran utoléri őket.
Az euró 1,1655 dolláron forgott este, napi szinten 0,44 százalékkal gyengült. Napi legalacsonyabb jegyzése 1,1642, a legmagasabb 1,1718 dollár volt.
A svájci frankhoz képest 0,40 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz, 1,1315 frankon jegyezték.
Egy dollárért 0,9709 frankot kértek, 0,04 százalékkal erősödött az amerikai deviza. A jenhez képest viszont 0,44 százalékkal gyengült a dollár, 111,22 jenen jegyezték csütörtök este. (MTI)

Hozzászólás

Facebook Like Box